Gyülekezetünk első generációk által adományozott úrvacsorai készleteit egy egyházi pályázat keretében restauráltatjuk. A tervek szerint őszre lesz készen az ötvös szakmunkája, s ezzel együtt az oltárterítők és templomi felszerelések megújítását, tisztítását is szeretnénk – részben vagy egészben – elvégezni. (A szent edények rendbe hozatala önmagában közel 300.000.- forint, ennek nagyobb részét fedezi az egyházi támogatás, a többit önrészként kell hozzáadnunk.)
Ezért a nyári időre – most vasárnaptól kezdve szeptemberig – külön gyülekezeti gyűjtést hirdetünk ezekre a célokra, amit céladományként külön gyűjtő dobozba, illetve a pénztári befizetésnél/utalásnál könyvelve tartunk majd számon. Kérjük a testvéreket, hogy aki az egyházfenntartási befizetéseken túl tud és kész erre is áldozni, támogassa ezt a kezdeményezést.
Számlaszámunk: OTP Bank Zrt.: 11718000-20328597-00000000
Támogatásaikat nagyon köszönjük !